Ha jártál már Portugáliában, valószínűleg nagyon jól ismered az „azulejo”-t. Ezek azok a színes csempék, amelyekkel épületeket, palotákat, templomokat, iskolákat stb. díszítenek. Általában különböző formájúak és színárnyalatúak. Ezért nagy meglepetés volt számunkra, amikor kiderült, hogy valójában az azulejo elsődleges célja nem díszítő, hanem praktikus jellegű volt.
Azulejo
Az „Azulejo” szó az arab nyelvből származik, és alapvetően „csiszolt köveket” jelent. Ezeket a köveket épületek burkolására használták, hogy szabályozzák a belső hőmérsékletet a nyári és téli hónapokban. Az azulejo-t a bizánci és római mozaikok ihlették, perzsa hatásokkal, amelyeket íves vonalak és virágmotívumok képviselnek. Az azulejo főként Olaszországban (Liguria), Spanyolországban és Portugáliában volt népszerű. Később „elterjedt” a spanyol és portugál gyarmatokra is. Az azulejo-gyártás aranykora a 18. századra tehető, amikor tömeggyártásba kezdtek, hogy kielégítsék a portugál gyarmat – Brazília – igényét.
Napjainkban Portugália elsősorban ónmázas kerámialapjairól ismert. Ezek nemcsak a történelmi épületeket, hanem a modern házakat, éttermeket és bárokat is díszítik. Lisszabon központjában számos gyártó található, akik még mindig készítenek azulejót. A virág- és figurális minták mellett még mindig láthatók olyan azulejo-kompozíciók, amelyek a portugál történelmet vagy egyszerűen csak idilli életképeket ábrázolnak.
Egyszer egy gyönyörű mozaikot láttunk a Lisszabonból Cascaisba vezető túránk során. A Chafariz de Paço de Arcos – „Paço de Arcos régi szökőkútja” pontosan a kedvenc stílusú azulejónk volt. Kék és fehér festmények díszítették, amelyek tökéletesen illeszkedtek a napsütötte Lisszabon felett kiterülő kék éghez.








