Több mint két évig gyötörtük magunkat azzal a gondolattal, hogy Lisszabonba költözünk. Egyrészt Berlinben volt családunk, barátaink és egy viszonylag rendezett életünk egy olyan országban, ahol ismertük a nyelvet és a kultúrát. Másrészt Lisszabon annyira elbűvölt minket, hogy minden évben ott töltöttük a telet. Miért?
A lisszaboni napfelkelte látványa az erkélyünkről készült. És ha megnézed az épületeket az előtérben, valószínűleg kitalálhatod, hogy nem a mi lakásunkból nyílik kilátás Lisszabonra vagy az óceánra. Ez azt jelenti, hogy ebben a városban sokkal könnyebb volt számunkra egy oké árú lakást találni. Berlin pedig… nos, Berlin lapos, így ritka az olyan lakás, ahol az ablakok nem más épületekre néznek. Nem is tudjuk megmagyarázni, miért olyan fontos számunkra az ablakból nyíló kilátás. Talán a szabadság érzése az, amit minden alkalommal érzünk, amikor egy ilyen napfelkeltét (vagy naplementét) látunk a város felett.
Lisszabont a “Fehér Város” néven is ismerik. Mivel a város egy folyó partján fekszik, a napfény szétszóródik, és szinte “mennyei” fényt ad az épületeknek. Elismerjük, hogy a napfény az egyik fő ok, amiért télen elmenekülünk Berlinből. Mindketten érzékenyek vagyunk a fényre, vagy inkább annak hiányára. Az évek során észrevettük, hogy ha 30 napig nem látjuk a napot, komorak és depressziósak leszünk. A legrosszabb, hogy nem voltunk egyedül – télen még a német öregasszonyok is kiabálhatnak az utcán minden ok nélkül.
Harmadszor – és ez valószínűleg a legfontosabb ok. Az emberek. A portugál emberek csodálatosak, melegszívűek, türelmesek, kedvesek, és gondoskodóak egymással (és ez valószínűleg amúgy sem elég jelző ennek a nemzetnek a jellemzésére). Annak ellenére, hogy külföldiek vagyunk, és még nem beszélünk folyékonyan portugálul, úgy fogadtak minket, mintha nem is “idegenek” lennénk. Különben is, a több mint két évnyi lisszaboni életünk alatt talán csak kétszer találkoztunk morcos portugállal (pedig sok olyannal találkoztunk).
Ez csak három ok a sok közül, amiért mindent eldobtunk, és Portugáliába költöztünk. Természetesen ismerjük a lisszaboni élet árnyoldalait is. De nem annyira dominánsak, hogy megbánjuk a lépésünket. Portugál barátainktól megtanultunk néhány fontos hozzáállást és egy bizonyos mondást is. Ha történik valami, ami nem tetszik nekünk, akkor csak azt mondjuk, hogy “ez van, ami van”. És ahelyett, hogy érzelmileg harcolnánk valamivel, vagy keresünk megoldást, vagy csak elmegyünk vacsorázni a barátainkkal, és az élet megy tovább.
