Egy téli napon, az első izlandi gleccsertúrám során megálltunk egy látszólag teljesen átlagos befagyott tó mellett. A terv egyszerű volt: elővenni a legszélesebb objektívet, közel menni a jéghez, és lekapni néhányat azokból a tökéletesen befagyott légbuborékokból, amelyeket mindenki posztol az Instagramon.
Remek ötlet. De ahogy ott álltam Izlandon először, éreztem, hogy valami más vonz engem.
A lagúna túloldalán, minden más fölé magasodva, egy hatalmas gleccser csillogott olyan ciánkék és fehér árnyalatokban, amilyet még soha nem láttam a természetben. Mintha élne – az idő lassú, befagyott folyója. Hirtelen az a gondolat, hogy „légbuborékos előtér”, már nem tűnt olyan izgalmasnak.
Teleobjektív kontra nagylátószögű: amikor a távolság feltárja a részleteket
A Nikon D800-as a nyakamban lógott, és ösztönösen a teleobjektív után nyúltam a nagylátószögű helyett. A nagylátószögű objektívek megmutatják, hol vagy, a teleobjektívek viszont azt, milyen érzés. Éppen azt a perspektíva-összenyomódást akartam, ahogyan a hosszú objektív lelapítja a perspektívát, és a textúrát és az alakzatokat élesre állítja.
A beállítások egyszerűek, de átgondoltak voltak:
EXIF: ISO 100 | f/7,1 | 1/500 másodperc | Nikon D800
A fény éles volt, a levegő csípős, és ekkor vettem észre őket. Három apró alak sétált a befagyott lagúna partján. A gleccserfal mellett szinte eltörpültek. És ez volt az a hiányzó elem, ami megadta ennek a képnek a méretarányok történetét.
Várakozás az izlandi gleccser fotózásának pillanatára
Óvatosan, lassan haladtak, de nem másztak fel. Rájöttem, hogy tökéletesen a lagúna partja közelében maradnak. Előttem jégdarabok emelkedtek ki a felszínről, mintha hátúszók lennének, „cápaszerű alakzatok”, amelyek a befagyott lagúnán siklottak át. Felkészültem, fókuszáltam, és vártam.
Amikor a három elem pontosan egy vonalba került, megnyomtam az exponáló gombot.
>Katt.
>Ezen az egyetlen képen a tájkép történetté változott: az emberek csupán suttogásként jelennek meg az óriások által formált vidéken.
Egy lecke a méretarányról a fotósok számára
Ez a pillanat a következőre emlékeztetett. Néha a természet nagyszerűségét nem azzal lehet a legjobban megmutatni, hogy tágabb képet adunk, hanem azzal, hogy hagyjuk, hogy a kicsiség beszéljen. Ha hatalmas terekbe emberi jelenlétet viszünk, a nézők azonnal megérzik a méreteket, az elszigeteltséget és a félelmetes nagyságot.
Ha gleccsereket fotózol, íme egy gyors tipp
: Ne mindig a hatalmas panorámaképet keressd! Használj teleobjektívet, hogy összenyomd a rétegeket, és hagyd, hogy a méretarányok természetesen jelenjenek meg. És ha valaki belép a képkockádba? Ne káromkodj – inkább komponáld át a képet!
Gletszer Izlandon
Izland gleccserei az ország területének mintegy 10%-át borítják, és néhányuk vastagsága több száz métert is elér. Folyamatosan mozognak, völgyeket vájnak, és olyan lenyűgöző lagúnákat hoznak létre, amelyek Izland déli partvidékét világhírűvé teszik. Tudjon meg többet a többi gleccserről és egyéb érdekességekről.
Azon a februári napon nem sétáltam a jégen, de valami jobbat vittem magammal: egy fényképet, amely egyszerre örökítette meg a kicsinység, a csodálat és a nyugalom érzését.
Ahogy ott álltam a gleccser előtt, rájöttem: a lényeg nem az, hogy milyen hatalmas a táj, hanem az, hogy milyen érzéseket kelt benned.
Olvassa el a többi blogbejegyzésemet Vatnajökull-gleccser túra | Izland és Seljalandsfoss | Izland vagy Vík, Mýrdalur | Izland Ha többet szeretnél tudni a 2020-as izlandi utazásomról.











