Ismered azt az érzést, amikor kinyitod az ajtót, belépsz egy épületbe, és egy pillanatig tart, mire rájössz, mi a fene folyik itt? Pont így éreztem magam a Bécsi Nemzeti Történeti Múzeumban.
A jegyek intézését Daria-ra hagytam, mivel a gondolataim már máshol jártak. Ez a lépcsőház – ez a márvány, szobrok, boltívek és arany kavalkádja – nem törődött az ember elvárásaival. Egyszerűen magába nyelte az embert. Ugyan már, ez vitathatatlanul az egyik legszebb múzeumi bejárat, amit valaha láttam. És mindez felfelé irányítja a tekintetet, egyenesen egy hatalmas reneszánsz stílusú mennyezeti festményre, amely akkor is élettel telinek tűnik, ha az ember mozdulatlanul áll.
A pompás környezet ellenére nem volt zajos a hely. Épp ellenkezőleg. Az a jellegzetes múzeumi csend uralkodott – a léptek visszhangja, egy németül suttogó csoport, néha egy-egy fényképezőgép kattanása. Olyan csend, amelyben az az érzésünk, mintha mindenki igyekezne nem elrontani a varázslatot.
Ami a fotózást illeti? Azt már tudod: türelem. A türelem a beltéri fotózás legfontosabb alapja.
Épp egy nő fordult be a lépcsőfordulón, amikor felemeltem a fényképezőgépemet. Meglátta, mit csinálok, megállt, elmosolyodott, és egy pillanatra megvárta, amíg lekapom. Apró gesztus, hatalmas hatás. És abban a rövid szünetben az egész lépcsőház az enyém volt.
A bécsi Művészettörténeti Múzeum lépcsőháza: lenyűgözni hivatott építészet
Technikailag a tér túloldalán álló épület – a bécsi Művészettörténeti Múzeum – rendelkezik az „ikertestvér” lépcsőházzal. A két épület stílusa azonban szinte azonos: a császári építészet célja az volt, hogy hangosan hirdesse Ausztria-Magyarország egykori hatalmát.
És ez a lépcsőház pontosan ezt nyújtja.
Márvány, ahol csak szem ellát. Szobrokként álcázott oszlopok. Oszlopokként álcázott szobrok. Minden élt körülölelő aranyfólia. Munkácsy Mihály mennyezeti festménye, amely úgy hat, mintha egy egész univerzum terülne el a fejed felett.
Ha te is azok közé tartozol, akik a fotózást az általa keltett érzés miatt szeretik, akkor ez a tér a legjobb értelemben vett lenyűgöző élményt nyújt. Nem egyszerűen csak felmész ezeken a lépcsőkön. Hanem lebegsz.
Fényképezés forgalmas múzeumokban
Az igazság az, hogy a híres lépcsőházak fotózásánál ritkán a tökéletes kompozíció megtalálása a lényeg. Hanem a tökéletes pillanat megragadása.
A tömeg miatt az egész folyamat ijesztőnek tűnik. Attól tartasz, hogy útban vagy. Azon töprengsz, vajon elítélnek-e az emberek. Reméled, hogy senki sem ütközik bele az objektívedbe.
1. Az emberek többet értenek, mint gondolnád
A látogatók többsége szintén szeretne egy kis nyugodt pillanatot magának. Ha meglátják, hogy éppen fotózni próbálsz, sokan egy pillanatra megállnak. Nem azért, mert érdekelné őket a fotód, hanem mert tiszteletben tartják a közös élményt.
2. Állj magabiztosan
Ha bizonytalannak tűnsz, az emberek egyszerűen átmennek rajtad.
Ha határozottnak tűnsz, akkor körülötted fognak elhaladni.
3. Várj 30 másodperccel tovább, mint gondolnád
A beltéri terek hullámokban lélegeznek – először tömegroham, aztán csend.
A csend mindig hosszabb, mint amire számítasz.
4. A magas ISO-érték nem ellenség
Ehhez a felvételhez a következő beállításokat használtam:
Nikon D800 • f/4 • 1/320 másodperc • ISO 3200 Jobb
, ha megemelem az ISO-értéket, mintha elszaladna a pillanat.
Egy érdekesség a Nemzeti Történeti Múzeumról
Bár az emberek néha összekeverik őket, a Művészettörténeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum a 19. században épült, egymás építészeti ikertestvéreiként. I. Ferenc József császár mindkettőt a Bécset átalakító hatalmas Ringstrasse-projekt részeként rendelte meg.
Ha szeretnéd jobban megismerni Bécset, mindenképp nézd meg a többi blogbejegyzésemet is, például a „Prater Cabins” kiállításról, a Bécsi Állami Operaházról, és – a legjobbat a végére hagyva – a bécsi útikönyvemet.
