Ez a gyönyörű hely, amely nappal annyira zsúfolt, a kora reggeli órákban végre kihalt volt. Legalább egyszer meg kell nézni ezt a kilátást, amikor a város még alszik, és a Szent Pál-székesegyház még mindig kivilágítva van.
Hallottam, hogy a londoni Millennium gyaloghídot sok helyi lakos „Wobbly Bridge”-nek (ingadozó híd) nevezi, és kíváncsi voltam, miért – főleg, hogy én nem éreztem semmilyen ingadozást (még akkor sem, amikor futottam, hogy lekapjam a Temze felett felkelő napot). Később olvastam, hogy a híd megnyitásának első napján körülbelül 80 000 ember lépett rá. Azok, akik a híd közepén és déli részén tartózkodtak, lengést és csavarodást tapasztaltak. A látogatók megpróbálták lépéseiket a híd mozgásához igazítani, de ez csak rontott a helyzeten. Van egy szakszó erre a jelenségre: szinkron laterális gerjesztés.
Az építészek úgy érezték, hogy a hidat újra kell vizsgálni, ezért másnap lezárták, majd úgy döntöttek, hogy lengéscsillapítókat szerelnek fel a stabilizálása érdekében.
A „Wobbly Bridge” (ingadozó híd) becenevet azonban azóta sem felejtették el.
Olvassa el a másik blogbejegyzésemet arról, hogyan örökítettem meg London panorámáját napkeltekor, vagy a teljes utazási cikket Londonról.
