Az ikonikus budapesti Széchenyi Lánchíd megörökítése egy borongós novemberi látogatás során érdekes élménynek bizonyult. A rövid, szürke színpaletta által uralt napokat tartós eső és ködfelhő kísérte, elnyomva a város szokásos vibrálását. Ez a ködtakaró mégis egyfajta hátborzongató szépséget hozott magával, és a nyüzsgő várost egy letűnt korszakot idéző, éteri szellemvárossá változtatta.
Budapest történelmének feltárása a Széchenyi Lánchídon keresztül
A Lánchíd egyedülálló helyet foglal el Budapest történelmében és építészetében. Gróf Széchenyi István, neves magyar államférfi 1839 és 1849 között szorgalmazta a megépítését. A híd volt az egyetlen fizikai kapcsolat a Duna által elválasztott ikervárosok, Buda és Pest között.
Mivel a híd a város egyik legforgalmasabb útvonalává vált, idővel átalakították és kibővítették, hogy a növekvő forgalomnak megfeleljen. Mégis, a város legsötétebb időszakának tanúja volt, amikor a II. világháború utolsó napjaiban a német hadsereg lerombolta.
A lesújtó veszteség ellenére Budapest kitartó szelleme ragyogott. A Széchenyi Lánchidat hűen rekonstruálták, és eredeti átadásának 100. évfordulóján nyitották meg újra. Ma már nemcsak Budapest történelméről tanúskodik, hanem a város kitartásának és rendíthetetlen szellemének szimbóluma is. Lehetetlen elképzelni a budapesti égboltot nélküle.
Amikor azon a novemberi napon lefényképeztem a hidat, amelynek ikonikus sziluettje kiemelkedett a ködből, úgy éreztem, mintha nem csupán egy képet, hanem Budapest lelkének egy szeletét örökíteném meg – egy minden időben gyönyörű, minden időben szilárd várost.
