Egy dublini utazás kultúrát, festői szépséget és – természetesen – ír kocsmákat ígér. Ezért az egyik legikonikusabb nevezetessége a Temple Bar. Egy derűs vasárnap reggelen az én objektívemen keresztül olyan szemtanúja lehettem ennek a híres helyszínnek, amilyet csak kevesen látnak.
A hajnal palettája
Dublin utcáinak hangulatára ébredve a városháza mellett a Temple Bar negyed felé vettem az irányt. Ahogy közeledtem a Temple Barhoz, a reggel a színek szimfóniáját játszotta. Balra tőlem az égbolt mintha aranyló napfénybe mártott ecsettel festették volna, megvilágítva a horizontot és finom fényt vetve a környezetre. Jobbra a mélykék vászon még érintetlen volt a hajnaltól, emlékeztetve az elmúlt éjszakára.
E drámai panoráma középpontjában a Temple Bar büszke épülete állt. A földszinti kocsma ikonikus vörös homlokzata ragyogott, és még ebben a korai órában is melegséget és vendégszeretetet sugárzott. Fölötte a két magasabb emelet vörös téglaépítménye tekintélyesnek és határozottnak tűnt. Érdekes módon a kocsma fényei még mindig égtek, talán az éjszakai ünnepségre utalva, vagy az eljövendő napra invitálva.
Egy pillanat az időben
Kevesen látták ezt a látványt. Az általában nyüzsgő Temple Bar negyedben nyugalom honolt. Egyetlen lélek sem volt a láthatáron, úgy tűnt, hogy a bár rövid szünetet tart, hogy összegyűljön egy újabb, ujjongással és dallamokkal teli nap előtt.
Ez a fotó csak egy álom lett volna, ha az előző nap véletlen találkozásai és döntései nincsenek. Akár a szerencsés találkozás Anthonyval, egy helyi fotóssal, a Ha’penny Bridge-en előző este – azt mondta, hogy a vasárnap reggel jó, mert a kocsmák korábban zárnak, mint Németországban, és a részegek már otthon vannak. Vagy a dublini első 24 órában megtett 31 000 lépésem könyörtelen menetelése. Az elemek összeesküdtek, hogy pontosan ebbe az áhítatos pillanatba juttassanak.
A történelem nyomában
De bár a Temple Bar ma a vidámság és a mulatozás szinonimája, gyökerei mélyen Dublin történelmébe nyúlnak vissza. A kerület középkori eredete, majd a 17. századi újjáépítése alakította ki utcáit és épületeit, gazdag szövevényt szőve, amely egyszerre kézzelfogható és tiszteletre méltó. A bár neve talán még a híres londoni Temple Bar negyedre is utal, amely a középkorban a város elsődleges vámkapujaként szolgált.
Ahogy az első esőcseppek hullani kezdtek, alig néhány perccel a kép elkészítése után, menedéket kerestem, és elgondolkodtam az első 24 órán Dublinban. Attól a pillanattól kezdve, hogy betettem a lábam a városba, a város rétegenként bontakozott ki előttem. A Temple Bar pedig a város szívében állt, mint a város szellemének és rugalmasságának bizonyítéka.
